Nincs még egy olyan ünnep, amely köré annyi hiedelem és népszokás fűződik, mint a karácsony. A tél közepén a pihenő természet kevés növénnyel örvendeztet meg bennünket, nem csoda hát, hogy az ilyenkor díszítő növények köré az évszázadok során különleges mítoszok fűződtek. Sokat közülük varázslatos tulajdonságokkal is felruháztak a népek.
Karácsonyfa
A karácsonyfa elődje a pogány germán néptől származik, még a Krisztus előtti időből. A germánok az örökzöld gallyaknak, termőágaknak különösen nagy életerőt tulajdonítottak. Télvíz idején az ártó szellemek távoltartására helyeztek el zöld gallyakat a lakásban. Ez első igazi karácsonyfát 1419-ben pékinasok állították egy freiburgi kórházban, amelyet almával, dióval és mézeskaláccsal díszítettek. Kezdetben a karácsonyfa-állítást az egyház világi hívságnak tekintette, így a templomokat csak a múlt század közepétől díszítik fenyővel. A karácsonyfa díszítés modern hagyományát Luther Márton teremtette meg, aki Jézus tiszteletére és gyermekei örömére csillogó díszekkel és gyertyákkal ékesítette a fenyőt. Csillogó díszek a fényt, Isten világosságát és a Kisded Jézusnak szánt ajándékokat jelképezik. A fa háromszög alakja a Szentháromságra utal, hegyes csúcsa pedig a Menny felé mutat. Korábban csak a lucfenyő (Picea abies) számított az igazi karácsonyfának, ma már több, tartósabb, de drágább fajt, így a kolorádói jegenyefenyőt (Abies concolor), az ezüstfenyőt (Picea pungens f. glauca), a duglászfenyőt (Pseudotsuga menziesii), a kaukázusi (Normann) jegenyefenyőt (Abies nordmanniana), sőt még a hosszútűjű erdei fenyőt (Pinus sylvestris) is díszítik karácsonykor. (...)
